Epilógus

Még mindig nehéz elviselnem a távolságot köztünk. Persze a fizikai, mert lelkileg olyan közel  kerültünk egymáshoz, ahogy eddig még soha. Áttörtük a falat, ami kettőnk közé emelkedett, míg távol voltunk egymástól, most egy híd van köztünk, hogy átjárhassunk egymáshoz.

Nincs velem, így muszáj volt elfoglalnom magam, az ő lelkiismeretét is nyugtatja, hogy elkezdtem krav maga-t sportolni. Az egyetemre is beadtam a jelentkezésemet, ami pár napja megjött, hogy felvettek engem és Lydia-t is, egyből elkezdtünk szervezkedni. De amikor este a szobám sötétjében fekszem, és a plafont bámulom, rám tör mennyire is hiányzik, egy párnát ölelek magamhoz, amire az ő pólóját húztam, így az illatát is érzem. Olyan érzés kelti bennem, mintha mellette feküdnék. Olyankor pedig csillapodnak a rémálmok.

Szeretnék egy tanácsot adni, mielőtt ezt az egész könyvet lezárom. A szilveszter a lehetetleneket mindig lehetővé teszi. Szóval csak ott kell lenned, akkor amikor az ösztöneid azt súgják, csak kövesd a lábad, hidd el jó helyre visz.

Lotte Rosenberg voltam, ez pedig az én történetem – olvastam fel az utolsó mondatot hangosan a könyvből, amit a Cenral Park-ban találtam. 

---------------------------------------

Sziasztok! Tudom nagyon sok elmaradás, üres fejezet nélküli hétvége van mögöttem, amit nagyon sajnálok. Attól függetlenül remélem tetszett. Várom a véleményeteket kommentbe! :) 

Ezzel a résszel, ezt a történetet is befejeztem, voltak hullámvölgyeim, rövidebb-hosszabb rész. Értelmes, nyálas, de ez a két szerelmes annyira hozzám nőtt,  hogy nem igazán tudtam, hogyan is zárhatnám le az ő történetüket. A mai napig gondolkozok, hogy én is elkezdjek írni egy ilyet a saját életemből és majd egyszer én is ott hagyjam valahol és valaki majd elolvassa. Ha találtok egyet az lehetséges az enyém! ;)

xx,

Raine Loire

18. - Újév

Chapter eighteen

Lotte Rosenberg

 

9 hónapja

Több mint 9 hónapja, hogy haza érkeztünk abból a csodás nyaralásból. Sajnos, ahogy a lábam New York-ot érintette beindult az élet. Vizsga, vizsga után, elkezdődött az évkönyvfotózás, az év végi bál szervezkedése és minden tanár bepörgött, hogy átrugdos minket az érettségin, vagy más a következő tanévben. Ezért nem győztek nekünk plusz feladatokat adni, hogy gyakorolhassunk. Így sajnos megcsappant az idő, amit a családommal, a barátaimmal és magammal tölthettem. Minden figyelmemet a apró fekete nyomtatott betűk követése töltötte be. Az agyam több szót, a szervezetem több kávét nem tudott befogadni. Muszáj volt egy kicsit pihentetnem a szemem, és amire kinyitottam vége is lett az egész hajtásnak.

Jöhetett egy új probléma, amivel foglalkozhattam, mint pedig a srácok dobosa. Calum garázsába gyűltünk össze, mint mindig, amikor a srácok próbálnak, vagy csak együtt lógunk suli után. Ilyenkor én és Lydia vagy tanulunk, vagy a fiúkat hallgatjuk, míg ők vagy egy lapos tvhez kötött xboxszal játszanak vagy gyakorolnak, vagy csak a garázskülönböző szegletében fekszenek és nyafognak mennyire unalmas a tanulás. Most mégis mindegyünk ölébe ott hevert egy laptop és youtube videókat nézegettünk. Az asztalt, amit körbeültünk, mindig volt pizza, kóla és kávé. Ez a hráom dolog tartott minket életben. Legtöbbször Lydia dőlt ki először, őt követte Luke, aztán én vagy Calum, a legjobban Mike bírta az éjszakázást. Szerintem ezt köszönheti a sok évnyi videó játéknak, amit még este se hagyott abba, így volt, amikor zombiként jött iskolába. Nem ítélkezek, én is voltam élőhalott az iskolában.

Míg minket lányokat a kinézet is befolyásolt a választásban, addig a fiúkat ez nem izgatta. Felőlük lehetett alter, gót, emo szerintem még rózsaszín tütüt is hordatott volna, ha jól játszott. Bár biztos a fellépésükön tilos lett volna hordani szegénynek, ugyanis az nem illett az imázsukhoz. Mondjuk furcsa is lett volna, szépen felsorakoznak a színpadon. Egy piercinges srác, egy színes hajú és egy tetkós srác. Ja és mögötte egyszarvú hátán érkező rózsaszín tütüs csávó foglal helyet a doboknál.

Végül is elég sok embert meghívtunk, hogy játszok nekünk. Azért is látszott, hogy a fiúk is elég finnyásak. Elismerték, hogy kissé válogatnak, de nekik fontos, hogy a bandába befogadják, nem csak jól „zúzzon”. Az utolsó szót Mike-tól idéztem.

Amikor már vagy egy tucatot meghallgattunk csappant a lelkességünk, de még volt egy utolsó srác, aki nálunk idősebb volt mégis jól nézett ki és jól is dobolt, így őt én nagy lelkesedéssel fogadtam. Reménykedtem benne, hogy ő lesz a befutó, nem titkoltan szurkoltam neki, így amikor belépett egy magabiztos mosolyt küldtem felé. Egy kicist megdöbbent, de viszonozta a gesztus.

- Hé mit csinálsz? – sziszegte bele a fülembe a féltékeny barátom.

- Sss, figyelj rá, ő lesz a következő pasim – húztam az agyát. Az arcán döbbenet jelet vettem észre, majd sértődés vette át a helyét. Mire vigyorom hatalmasabb lett.

- Ne hisztizz ennyit, rosszabb, vagy mint egy lány. Tudod, hogy szeretlek – mondtam neki és belecuppogtam a fülébe. Tudtam, hogy utálja, de akkor is aranyos szokásnak tartottam, ahogy ezt csináljuk egymásnak.

A srác, akinek amúgy Aston a neve, megnyerte a fiúkat.

- Én végig tudtam, hogy te leszel az. A nevem Lotte – nyújtottam felé a kezem mosolyogva, amin nagy lelkesedéssel viszonzott. – Annak a lüke szőkének a barátnője vagyok – folytattam a csevegést. Fontos volt tisztázni egy kis csalódás látszott az arcán, de hamar leplezte. Még pár percig beszélgettünk, majd megjött Luke és ő is belefolyt a beszélgetésbe.

A youtube csatornájukon mindennap nőtt a feliratkozok száma, a koncertek gyakorisága is nőtt és én egyre kevesebbszer tudtam ott lenni az első sorban, és hangosan sikoltozva buzdítani őket, miközben a testem a zene ritmusára mozog. Az idő is egyre csak fogyott, amit egymásra tudtunk fordítani, így szomorúan magamhoz öleltem egy párnát, azt képzeltem ő az és újra lecsuktam a szemem, amire kinyitottam a telefonomon egy sms fogadott, hogy turnézni mennek, mint a(z) One Direction előzenekara. Boldog voltam, örültem a sikerüknek fel is hívtam. Vagyis csak próbáltam, mert nem vette fel. Kicsit később se, majd egy nappal később kaptam egy üzenetet, hogy nem tud hívni, majd beszélünk és ez így megy már három hónapja.

Szilveszter van, itt állok Lydia mellett a Time Square-en és a hatalmas színes gömböt figyelem, kezemet egy kesztyűbe burkolta, de még így is fázik, ezért vettem egy műanyag pohár forralt bor. Az emberek körül ölelnek minket és mindenhonnan, a zene hangosan szól, így az emberek ezt próbálják túlüvölteni és kommunikálni egymással. Előveszem a telefonom, vigyázok, hogy egy ember se lökjön meg és borítsam ki a forró italt magamra vagy épp a telefonomra. Megnézem az smseimet, de semmi, egy árva üzenet se. S ez van már más fél hete, kezdek aggódni. Lydia persze mindig megnyugtat, hogy ő se beszél Calummal sokat, nagyon elfoglaltak és ezt el kell fogadnom. Örülnöm kell a sikerüknek, örülök is, csak nem akarom, hogy ez miatt romoljon meg a kapcsolatunk. Nem ez lenne az első ebben a szakmában. Nem is tudom, miért ragaszkodok ennyire, ja de igen. Mert szerem.

Egy újabb zenekar lép fel, a gömb pedig még egy fokkal feljebb ereszkedik. Már csak egy óra éjfélig. Szeretném, ha most itt lenne, a keze a derekamon, én a vállának dőlve és hallgatnánk a zenét és várnánk a tűzijátékot, majd éjfélkor megcsókolnánk egymás. Szép álmok Lotte, ő most az ország másik oldalán vannak. Ha jól tudom, mert még se tudom rendesen, hogy éppen hol lép fel. Borzalmas barátnő vagyok, nem is csodálom, ha mindjárt dob egy smset amiben kidob, mert talált egy olyan barátnőt, aki jobb nálam, ezerszer.

Újra a zsebembe kezdek kotorászni, mire kapok egy csúnya pillantást barátnőmtől, így nem veszem elő a készüléket, csak tovább álldogálok csöndben. Már csak fél óra és.. Várjunk csak, megrezzent a zsebem. Igen, határozottan rezeg. Kikapom és meglátom, hogy hívó: Luke. A szívem nagyot dobban és máris vigyorgok, mint a tejbe tök.

- Szia – kapom a fülemhez, gyorsan, mielőtt leteszi és nem tudunk újra beszélni.

- Szia! Boldog újévet, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek most ott veled, ígérem, megpróbálok minél hamarabb ott lenni.

- Neked is, nagyon hiányzol.

- Te is nekem. Te is nekem, kicsim – az utolsó szótól lángba borul a belsőm és mosolyog. – Szeretlek, de most mennem kell.

- Én is téged – suttogom, de nem hiszem, hogy hallja, mert sípol a telefon, hogy a beszélgetés befejeződött.

- Jobb? – nézz le rám Lydia, arcán őszinte mosoly játszik.

- Kicsit – fanyarul mosolyog, ő pedig bólint egyet, ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést.

10, 9,8..7.6.5…4.3,2…1 a gomb eléri a helyét és eldördülnek az első tűzijátékot, mindenki csókot vállt, vagy épp hangosan fújja a dudát, ahogy én Lydia is tesszük, majd nevetve hazasétálunk. Útközben elvállunk, kissé szomorkásan sétálok haza a sötét utcában, jobban összehúzom magam, hogy ne keltsek feltűnést a részeg embereknek. Előveszem a telefonomat, már csakért is, hogy megnézzem mennyi az idő. 01:05. Az év első egy óráját is nélküle tölttöttem, ahogy a következő két hetet még biztosan.

- Nem tanították meg neked, hogy nem szabad ilyenkor egyedül sétálni? – hallok meg egy ismerős hangot. Felkapom a fejem és meglátom Őt, ott támaszkodik a lépcsőházunk ajtaja előtt. Amikor elég közel érek, hozzá ellöki magát a faltól, arcát megvilágítja az utcai lámpa. Mosolya olyan varázslatos, még mindig megremeg tőle a térdem.

-  Eddig nem is kellett egyedül sétálnom, képzelje, van egy barátom, aki mindig hazakísért – vágtam hozzá. Bármennyire is örültem neki, ez kicsúszott a számon, azonnal meg is bántam, ahogy mosolya grimasszá változik.

- Biztos nagyon sajnálja, ne haragudj rá, jó arc, csak..

-  Dolgva van, tudom. Megértem – mosolygok és még egy lépést teszek felé.

- Igazán? – kérdezi hitetlenkedve és ő is még egy lépést tesz felém. Már érzem az illatát, mellkasa az enyémhez ér, Érzem heves szívdobogását, ami egy ritmusban ver az enyémmel.

- Igazán – válaszolok határozottan, egy mosoly kíséretében. Megsimítom a tarkóját és közelebb húzom a száját az enyémhez, de nem csókolom meg, homlokát az enyémnek dönti, úgy nézz le rám.  

- Egy elkésett éjféli csók? – válaszolnék rá, de nem tudok, mivel felfal a szájával. Olyan hevesen, követelőzően csókol, karjával körbe zár, beterít. Most is tökéletesen beállított hajába túrok, még közelebb húzom magamhoz. Lábujjhelyre állok, hogy még jobban egy vonalba legyünk. A jól ismert érzések eluralkodnak rajtam, érzek valami újat, de még is a megszokott. Aztán csak annyit veszek észre, hogy a kocsija felé tol, majd beültet. Ekkor szakadtunk el egymástól. Megkerüli az autót és szabályosan bepattan. Nem törődik olyannal, hogy övhasználat, stop tábla vagy épp piros lámpa, ha szabad, akkor már megyünk is. A sebességkorlátozásra is fittyet hány, csak minél előbb ott akar lenni. Hamar felismerem az ott-ot, abba a hotelba tartunk ahol tavaly először szeretkeztünk. Pontosan tudja melyik szobában voltunk, már előre lefoglalta. Ettől a romantikus gondolattól máris olvadozok. A szoba tele van rózsával, de most nem érdekel. Egy mozdulattal az ágyra lököm és megszabadítjuk egymást a ruháinktól. Ahogy azon az estén, most is hagyjuk, hogy az ösztöneink diktáljanak. Majd egymásba temetkezünk, nem érdekel semmi más. Ahogy az este is. De most egy valami megváltozott:

- Szeretlek, Lotte Rosenberg.

-  Szeretlek, Luke Hemmings.

 

17 - Hajókázás

Chapter seventeen

Lotte Rosenberg

- Gyertek, indulunk! – kiabál apa, olyan hangosan, hogy az egész ház meghallja, így pár percen belül már mind a nappaliban vagyunk, ahol gyülekezünk. Ez az utolsó napunk itt, holnap kora reggel indulunk. Nagyon élveztem, hogy a nyaralásunkat megoszthattam a barátaimmal és csodálatos élményeket szereztünk. Lanan és apám is látszik, hogy volt idejük pihenni, mintha kevesebb ráncuk lenne és a szemük is csillog. – Oké, Lotte és Luke ti figyeltek Isaac-ra, Lydia, Mike és Calum pedig Wesley-re. Együtt leszünk, de mindenki tartsa rajta a szemüket. Nem szeretném, ha valaki eljátszaná a Titanicot. Oké? – válaszul biccentünk egyet.  Mind bepréselődünk a mini buszba, amivel érkezésünk napján is jöttünk, hogy a kikötőbe szállítson minket. Nem követem el még egyszer azt a hibát, hogy Isaac és az ablak közé álljak, így még véletlen se mellé ülök, hanem Luke mellé.

- Imádok hajókázni, mondtam már? – mosolygok rá.

- Ma csak úgy tízezerszer, tegnap este meg legalább öt milliószor – kinevet, majd egy puszit nyom a hajamban. Összekulcsolt kezünket nézi, apró mosoly játszik arcán, szemi a távolba révednek. Nem tudom, min gondolkozik, de biztosan boldog tőle.

- Mi az? - suttogom halkan, hogy csak ő hallja. Nem mintha többiek annyira figyelnének ránk, túlságosan el vannak foglalva, hogy vitatkozzanak két énekes között.

- Csak eszembe jutott a külön francia óra, amikor remegve fogtad meg a kezem a feladat miatt. Én éreztem akkor szilveszterkor valami különleges fog történni, de csak akkor voltam benne teljesen biztos, amikor megláttalak – ecseteli nekem. Az én szívem pedig hevesebben ver, mint eddig bármikor. Olyan, mint egy mustág, ami vágtázik a réten.

- Nagyon szeretlek!

- Jobban, mint a hajókázást? – villant rám egy kaján vigyort, amitől az én arcomra is egy mosoly kerül.

- Ezerszer – mondom neki és egy cuppanós puszival támasztom alá. Igazság szerint már én is éreztem a köztünk lévő kapcsot. Lehetetlen lett volna tagadni, hogy csak úgy pattogtak a szikrát közöttünk. Csak én ezt betudtam az alkohol mámorának, de későbbi találkozásunknál is ugyanúgy éreztem őket, még most is érzem, itt ülnek velünk az autóban. Velünk utaznak, velünk élnek, bennünk élnek. De még is ezt a gyönyörű és csodálatos érzést elnyomtam magamban és betakartam egy hatalmas lapát bűntudattal, de az idő keze szépen lassan lekapargatta róla és előbukkant újra ez varázslatos érzés és már nem volt hova futni.

A kocsi megáll a kikötőben, mi meg szépen lassan kikászálódunk a járműben, majd elindulunk a stégen a hajóhoz. Luke az egyik, míg én a másik kezét fogom Isaac-nek, néha egy-egy repedésnél megemeljük, amin ő hangosan kacarászik. A dóknál megállunk és egyesével megyünk fel a fehér luxus hajóra, ami a Delilah nevet viseli. Szép íves betűkkel van ráírva, anyu kézírására emlékeztet. Amikor eltört a kezem, anyu írta a házimat, sajnos nem szó szerint, én diktáltam a megoldást, míg ő lefirkantotta a tankönyvbe.

Egy sarok ülőn helyezkedtem el, mellettem pedig Luke a karját átveti a vállamon és úgy figyeli a két srácot, akik egyből a hajó szélére mennek és kapaszkodnak a korlátba, miközben a hajó elindul. Figyelik, ahogy magunk mögött hagyjuk a kikötőt és szépen lassan a tenger közepén kötünk ki. Majd lassan egy számot kezd el a füleimben énekelni: Hey there Delilah, don't you worry about distance/ I'm right there/ If you get lonley/ give this song another listen/close your eyes. Listen to my voiceit's my disguise/I'm by your side. Rekettes, mély szexi hanjától és ahogy meleg lehellete a füleimet csiklandozza, a belsőm beleremeg. 

Barátaink mind körénk ülnek, apa és Lana megint eltűnnek ezzel ránk hagyva a kicsik felügyeleti jogát. Klassz. Azt mondtam vigyázok rájuk néha, nem azt hogy mindig. Mondjuk a helyünkben én is kapnék az alkalmon, hogy kicsit kettesben legyünk Luke-al. Majd ha nekünk is lesz gyerekünk.. Uh, ez durva. A közös felnőtt életünket tervezem vele, amikor még le se érettségiztem. Máris a gyerekvállalásról gondolkodok. Vajon ez rossz, vajon ha Luke ezt tudná, azt hinné, magamhoz akarom láncolni? Ő pedig futna, amennyire messze csak tud tőlem?

A srácok csapongnak a témák között, szóba jön az évkönyvfotózás, Luke sulijában lévő bál, ahova nem megyünk, mert akkor lesz egy fellépésük. Amire úgy van, hogy elkísérjük őket Lydia-val.  A lány, akire legjobb barátnőmként gondolok, most is hangosan nevetve hátra dobja szőke fürtjeit, hogy ne zavarják. Körbe futtatom a tekintetem az arcokon, látom Cal szemében a csodálatot, és az elfojtott vágyat, miközben a lányt nézi. Mosolyognom kell, mert lebukott, vagyis előttem biztos. Ő is meghallja a kuncogásomat, mire megrázza a fejét és ujját elhúzza a nyaka előtt. Ezt az egyetemes jelet mindenki annyit jelent: csönd, vagy meghalsz. Kihívást elfogadtam Hood – üzenem a szememmel, mire ő mosolya is hatalmasabb lesz.  A hajó egyszer csak megáll, én pedig felpattanok a helyemről. Lekapom magamról a ruhát, ami alatt fürdőruha van. A két fiú felém szalad, hogy rájuk csatolhassam a narancssárga mellényt, ami fent tartja őket a vízen. Először a fiúk mennek le, pontosabban mind hárman egy bombával becsapódnak a kékségben, majd szépen lassan mind felkerülnek. Utánuk Wesley és Isaac megy, ők egyből versenyt rendeznek a bolyáig, a három fiú pedig felügyeli, vagyis úgy látom Mike is versenyben van. Mi vagyunk ketten fent már csak. Barátnőm rám nézz, érzem, hogy kérdezni akar valamit, így türelmesen várom, mondja, amikor szeretné.

- Calum elhívott egy randira – böki ki könyörtelenül, én pedig megláttam az arcát és muszáj nevettem. Azt hiszi, zavarna.

- Nyugodtan menj el – adom az engedélyemet, még ha nagyon nincs is rá szükség.

. Köszönöm – hálálkodik. Megfogjuk egymás kezét és együtt merülünk el a sós vízben. Ugrás közben kicsusszan a kezem az övéből, és amire felbukok csak egy szőke kék szemű vigyorgó srácot látok, aki mellettem tapossa a vizet. És csókra tartja a száját, mire megadom neki, amit kér.

16. - Boldoggá tenni

Chapter sixteen

Lotte Rosenberg

Azonnal megismerem magas robusztus alkatát, és amikor megérzi, hogy valaki nézi, felemeli a fejét egyenesen a szemembe nézz. Pillantása a vesémig hatol, szívem gyorsabban ver, remélem Luke nem érzi meg a pulzusomat, miközben a víz alatt ujjainkat összefűzi, majd ujjaimmal játszadozik. A csokoládébarna szem, ami az enyémet kémeli. Sötétbarna hajába belekap a szél, és még inkább hasonlít egy görög istenre.

- Ki ő Lotte? – kérdezi Luke, ezzel kirántva engem a révületből, amit Scott okoz. Nem hiszem el, hogy még mindig hatással van rám! Hiszen egy aprócska nyári szerelem volt, vagyis inkább én voltam halásosan belezúgva, ő pedig kapott az alkalmon és kiélvezte egy kislány rajongását, akit könnyen rá lehetett venni egy-két dologra. Jó nem volt olyan kislány, és szűz se. ( Ezt csak nem mondhatom el Luke-nak..). De ettől függetlenül nem javít a helyzeten, azóta egy év telt el és reménykedtem, hogy nem fogok vele találkozni.

- Csak egy barát – hazudok. Olyan nehezemre esik lódítani neki, de nem akarom, hogy csalódjon bennem.

Mert akkor nem csalódik, ha hazugságon kap? – acsarkodik velem tudatalattim. Gyorsan elnyomom ezt a belső hangot és inkább a mögöttem álló szőke fiúra koncentrálok. – De nem olyan fontos, hogy foglalkoznunk kellene vele. Inkább.. – megfordulok és egyenesen a szájára tapadok. Kifulladásig csókoljuk egymást, ami meglehetősen jót tesz nekem és megfeledkezek Scottról. Szeretem, hogy Luke kizár minden rosszat és csak rá figyelek. Azt hiszem, kezdek szerelmes lenni belé, az egyszer biztos, hogy már szerves része lett életemnek, és nem tervezem, hogy ez változzon. Főleg nem Scott McGold miatt. Tessék, még a neve is arra utal, hogy a bőre alatt is pénz van!S mennyire szerette ezt felhozni, hogy van pénze. Ilyenkor mindig rossz érzés fogott el, hogy én nem tartom többre magam azért, mert a szüleim jól keresnek, ezért luxus körülmények között élhetek. Mindig azért dicsértek meg, amit saját magam vittem véghez, nem úgy hogy kettőt csettintettem apucinak, ő pedig egyből ugrott. Valószínűleg nem is ugrott volna.

Mivel az ujjaim kezdek ráncosodni, kijövök a vízből, hogy kis idegig napozhassak. Luke bent marad a srácokkal bolondozni. Látom Isaac-en, hogy mennyire oda meg vissza van a szösziért, ami megmelengeti bensőben.

- Szia Lotte – ül le mellém valaki. Hangja alapján azonnal be tudom azonosítani a fiút, akiért régen dobogott a szívem. Amíg meg nem láttam nem is gondoltam rá, de most hogy farkasszemet nézek vele, újra a varázslata alá kerülök. Bármennyire nem akarok.

- Hello – köszönök vissza hűvösen és elég távolságtartóan viselkedem, amin ő csak jót nevet.

- Mi újság veled, kislány?

Felhorkanok a becenév hallatán, régen imádtam, hogy így hív. Hogy van egy külön név, amivel csak engem illett és, ha meghallja ezt az egy szót, biztos én jutok az eszébe. Hát nem. Nála ez olyan, mint a bébi, édesem vagy hasonló. Nem tesz engem különlegessé számára, sőt tucattá. Én pedig utáltam holmi húscafat lenni.

- Semmi különös és veled, Elliot? – Utálja, ha valaki a középső nevén szólítja, így ez egy jó visszavágásnak tűnik. Kár, hogy ez is azt bizonyítja, mennyi mindent tudok róla.ű

- Unalmasak a napjaim nélküled, de látom találtál egy papucsot magadnak.

- Ő nem papucs! – vágom rá erélyesen és azonnal fel is állok, hogy ott hagyjam.

- Hé! – ujjait ráfűzi csuklómra, vasmarka nem ereszt,

- Engedj el! – rángatom a kezem. – Mondom eresz el, te seggfej! – nevetni kezd. Rajtam nevet, amiért csak még mérgesebb leszek.

- Azt mondta ereszd el! – hallom meg az ismerős férfihangot. Most sokkal komolyabban cseng, mint eddig bármikor is hallottam volna. Az én szőke hercegem jött, hogy megmentsen, klisés, de romantikus. Az én szívemet minden esetre megdobogtatja, és ha nem lennék ennyire dühös magamra és Scott-ra, hogy ilyen helyzetbe kerültem/hozott. Ja és nem szorítaná a kezem, a nyakába borulnék, és nem érdekelne a barna hajú görög isten.

Luke taszít egyet Scott-on, mire ő majdnem a homokban landol. Váratlanul éri a dolog, de jó állóképességének köszönhetően talpon marad.

Egy farkas vigyort villant rá, majd látványosan leporolja magát, mintha semmiség lenne. – Mondtam, hogy egy papucs. Jól vigyázz rá, ritka az ilyesmi, kislány. Te pedig haver, vigyázz a kislánnyal, mert ha egyszer beindul az ágyban, nincs visszaút – kacsint rá, majd felém fordul és megsimogatja a kezem. Elhúzódom tőle, miközben próbálom a csodálkozás és az undor jeleit eltüntetni az arcomról. Lassan sétál el tőlünk, én pedig sóbálvánnyá dermedek. Félek Luke felé fordulni, nem tetszene az arckifejezése.

- Egy barát, mi? – horkant. Alapjában véve, olyan aranyos, amikor ezt csinálja, de most nem ez a legfőbb alkalom, hogy ezt megjegyezzem. Az se igazán, hogy olyan szexi, ha mérges. Meg kell várnom, amíg kiordítozza magából. Felé fordulok, néhány pillantást vetek csalódott arcára, lehorgasztom a fejem. Bánom, hogy hazudtam neki, de ha akkor elmondom az igazat, ugyan úgy hisztizne, igaz? Vagy megértené.. Sose tudom már meg.

- Szeretném az igazat hallani.

- Az igazat, miért akarja mindenki mindig azt a rohadt igazságot? Nem jobb a boldog tudatlanság, mert ha tudod, az igazat fáj, de ha nem akkor nincs mi fájjon. Luke én nem akarom, hogy minden egyes hibámat, amit elkövettem az életben elmondani, nem akarom, hogy csalódj bennem – Itt már szabályosan hüppögök. -, hogy meggondold magad és közöld velem, hogy nem szeretsz, kész vége, ennyi, mert.. – itt pedig már sírni kezdek. – Mert abba belehalnék.

Oldalra döntött fejét kissé megrázza és közelebb lép hozzám. – Olyan drámai vagy! – szomorkásan felnevetek.

- Meg kell tanulnunk bízni a másikban, ez azt jelenti, hogy elmondjuk egymásnak mindent, és nem ítélkezünk egymás felet. Nem fogok pálcát törni a fejed fölött, mert belezúgtál abba a srácba és lefeküdtél vele.  Nem mondom azt, hogy nem bánt, mert csak magamnak akarlak, de megértem. Akkor is ugyanúgy itt leszek veled és szeretni foglak.

- Ismételd meg, kérlek.

- Az egész nyamvadt monológot? – kérdezi.

- Csak a végét – mondom, miközben szívem hevesen dobog.

- Szeretlek Lotte Rosneberg – jelenti be ünnepélyesen. Én nekem meg újra folynak a könnyeim ezúttal a boldogságtól.

- Szeretlek Luke Hemming – mondom én és megcsókolom. Kifulladásig csókoljuk egymást a tűző napon. Barátaink torokköszörülése zavar meg minket. Fontos közölni valójuk, hogy: éhesek. Elmegyünk a part menti kis étterembe vacsorázni, majd pedig vissza a lakásra. Majd a szélrózsa minden irányába indultunk. Isaac és Wesley fel a szobába játszani, Lydia bevallása szerint a sós víz tönkre teszi a haját, ő így a fürdőbe zárkózik egy csomó kozmetikai cuccal. A kétgitáros pedig elindult jó tinédzserként bulizni. Megbeszéltük, ha lesz, kedvünk utánuk megyünk, de már most leragad a szemem az álmosságtól, mi lesz később. Luke a kanapén fekszik és valami bugyuta filmet nézz a tvn. A mikró csipog, ami annyit jelent kész a teám. Kiveszem a bögrét és az asztalról pedig felkapom a könyvet és a terasz irányába indulok.

-Lotte, nem jössz ide? – hív magához barátom.

- Olvasni indultam – válaszolok neki.

- Itt is tudsz. Na légyszi gyere ide – könyörög, mint egy kisfiú. Amikor Isaac ezt csinálja, nem tudok ellenállni, Luke-nak se, így fogom magam és a kanapé sarkába fészkelem magam. Ő az ölembe hatja a fejét és így nézi tovább a képernyőt. Egyik kezemmel érdes haját simogatom, igaza volt a barátnőmnek nem tesz jót hajnak. Feljegyzés: este lefekvés előtt kenjem be hajápolóval. Barátom belemerül a síkképernyő bámulásába, én pedig az olvasásba.

Örülök, hogy eltudtuk simítani a kisebb botlásomat. Annyira azt érzem, hogy mindig csak én hibázok, ő pedig újra és újra megbocsát. Annyira tökéletes hozzám képest, már-már meg sem érdemlem. Csodálkozok, is hogy engem választott a több száz lány közül, aki rajong érte. De ő engem akar, én meg azon leszek, hogy boldoggá tegyem, ahogy ő engem. 
_______________________
Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de nem akartam sokáig húzni, így is eléggé vontatott lesz. Megpróbálom a kvetkezőt sokkal hosszabbra és tartalmasabbra írni. Azért remélem tetszett és várom a véleményeiteket! :) 
xx, Raine Loire

15 - Köszi Apu!

Chapter fifteen

Lotte Rosenberg

Teljesen jól megvagyunk Luke-al, már odáig is eljutottunk, hogy bemutattuk egymást a családunknak. Az anyukája, nagyon kedves volt velem, a húga pedig egyszerűen annyira édes, már értem miért szereti Luke ennyire ezt a kislányt.

- Nem lehet nem kedvelni –súgom neki oda vigyorogva, mikor elszalad, hogy ide hozza az új játékot amit kapott.

- Ezzel nincs egyedül – viszonozza a gesztust és egy szájra puszival szárnyalja túl. Legszívesebben elvesznék a szájába, ahogy azt a rövid időben oly’ sokszor tettem. Nyelvem felfedező útra indulna, végig vezetném fogsorán és bársonyos nyelve táncra perdülne az enyémmel. Bármennyire is akartam, türtőztettem magam, nem akartam, hogy a kishúga vagy az anyja meglássa, aztán kidobjon a lakásból. Nagyon szerettem volna, ha megkedvelnek, hiszen tudom Luke-nak, mennyire fontos a családja és annak véleménye.

Viszont az én családom már nem ment ilyen zökkenőmentes. Apám először ódzkodott már attól is, hogy fiú haverjaim legyenek, akkor mit szólna, ha barátom lenne. Végül beadta a derekát, mikor találkozott a szöszivel és előadhatta az apai szigort, miszerint „ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül blablabla”. Na, igen. Féltem, hogy a srác fogja a nyúlcipőt és amilyen gyorsan csak tud, elrohan a házunkból, de boldogan csalódtam, hogy nem így lett. Szemébe nézett és azt mondta: Igen, uram. Apunak hízelgett, hogy a srác így szólítja, hogy megadja neki a kellő tiszteletet. És ha neki megadja, nekem is megadja, így egyezett bele. Tudom, nyakatekert logika, de Apalogika, ne engem kérdezzetek.

Most épp a gardróbszobámban állok és minden kedvelt és nyári ruhát kiválasztok és egy kosárba dobom, amit később kimosok és elvasalva, hajtva beleteszek majd a bőröndbe. Igen, nem sokára indulunk az éves családi nyaralásra! Már teljesen be vagyok zsongva, de minden jóban van egy kicsi rossz is. A szívem menten elfacsaródik, a torkomban hatalmas gombóc keletkezik és a gyomrom egy csomóba ugrik össze, ha arra gondolok, három hétig nem látom Luke-ot. Nem tudom, alig pár hete vagyunk együtt és máris egy ilyen hatalmas időre távol leszünk egymástól. Bízom benne, de annyira friss, és annyira jó, nem akarom elveszteni.

Miért nem viszed magaddal? – súgja egy belső hang. Eddig ez eszembe se jutott! Akkor jöhetne már Michael és Calum és Lydia is. Az egész kis csipet csapat, mennyire jól eltudnánk hülyéskedni a tengerparton, a srácok is biztos élveznék, Lydia-val se szakadna meg a napi beszélő viszonyom. Már annyira belelkesültem, hogy ott is hagyom a pakolást és szaladok édesapám dolgozószobájába. Kivételesen itthon van, így nem szalaszthatom el a lehetőséget. Kettő határozottat kopogok a vastag faajtón, mire halk morgás jön, ami hasonlított egy „Szabad”-ra.

- Szia Apu – kezdem kedvesen, azonnal tudja, hogy kérni szeretnék valamit. Nem tudom, hogy a nyájas hangom, sűrű pislogásom, vagy vigyori arcom árul el. Halkan felkacag a bajsza alatt, mintha mulattatná, ahogy viselkedem. Mert mulattatja is. 

- Mit szeretnél, hercegnőm?  - a kiskori becenevem. Rájött, hogy úgy viselkedek, mint mikor öt évesen ugráló várat akartam a születésnapomra.

- Mi lenne.. – nyújtom a mondatot, és helyet foglalok a kényelmes széken. – Ha barátaim is velünk jönnének a nyaralásra? – hadarom el, hátha a nélkül is igent mond, hogy értene. Persze, apuról van szó, aki még a legapróbb betűt is elolvassa, csak hogy tisztában legyen, minden egyes apró részlettel. De egy próbát megér.

- Kicsim, ez egy családi nyaralás – sóhaj. Francba megértette, és nem igazán örül, hogy fel akarom rúgni a hagyományokat.

- Viszont, akkor sokkal többen tudnánk figyelni Isaac-ra esetleg ő is hozhatja egyik barátját és felelősséget vállalok mindkettőjük épségéért, te meg Lana addig kiélvezhetitek egymás társaságát – alkudozok. Megjegyzem igen remekül, mivel elmosolyodik, és felém nyújtja jobb kezét, én pedig annyira belelkesülök, hogy inkább felpattanok ültemből és jó szorosan megölelem. – Köszi. Köszi. Köszönöm Apu – egy óriási cuppanós puszit nyomok az arcára, majd kicsit megjátszva a szerepem szökdécselve kimegyek a helyiségből. Egyből előkapom a telefonom a farzsebemből és vadul sms-ezni kezdek. Mindenkinek megüzenem, hogy jöjjenek velem, ha kell könyörögni is tudok a szüleiknek. Annyira boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Teljes három hetet eltölthetek az én idióta barátaimmal a strandon. A szerencse úgy látszik, nekem kedvez, mert mindenkinek megengedték, hogy velünk tartsanak LA-be. Ami nem kis felelősség, ezért jó rendes gyereknek lenni – még ha nem is mindig vagyunk azok, csak ők erről nem tudnak -, mert így sokkal kevesebb könyörgéssel, és ígértetekkel, megengednek nekünk dolgokat, mert bíznak bennünk. Milyen rosszul teszik. Na, jó nem, de jól hangzott.

Másnap reggel. Reggel? Inkább hajnalban, már a szüleimmel és álmos barátaimmal ácsorgok a repülőtéren. A bőröndjeinktől, már régen megszabadultunk, de még így is van egy csomó időnk a felszállásig. Apám rossz, vagy inkább jó szokása – kinek mi -, hogy előbb ott legyen ilyen esetekben, mert hogyha történik valami, akkor is nyugodtan elérhettük a gépet. Vagy pedig kísértetiesen pontos, egy másodperccel sem később érkezne egy megbeszélésre. Hát úgy látszik ezt a jó tulajdonságot én nem örököltem tőle, még szerencse, hogy ott van nekem Lydia, aki miatt én is elég pontos vagyok. A szőke ciklon, most épp egy kényelmetlen, narancssárga műanyagszékben ül és fejét Mikey vállának dönti. Szeme csukva van, mégis tudom, hogy ébren van. Lana lábának Isaac barátja, Wesley dőlve szundikál, miközben a nő hátát simogatja körkörös mozdulatokkal. Lana halkan sutyorog valamit Apának, neki a kezében Isaac alszik. A kisnagy csapatnak ő az egyedüli tagja, aki tényleg az igazak álmát alussza. Calum valami focicsapatról beszél az én szőke barátomnak, akinek én támaszkodom, csípőmet átkarolva tart és ujjaival oldalamat simogatja. Néha elnyomok egy ásítást, ezzel megzavarva a diskurálásukat, ilyen esetekben Luke egy puszit nyom a hajamba és kedvesen duruzsol valamit a fülembe, amitől képes lennék elaludni.

Nem tudom mennyi idő telik el, számomra egy évezrednek tűnik, mire felszállunk a gépre és kényelmesen elhelyezkedhetem. Miután a magasba lendülünk, és kikapcsolhatom övemet, lehajtom a karfát, ami elválaszt egymástól minket. Lábaimat felhúzom és befészkelhetem magam Luke ölelő karjai közé.

Jó pár óra után megérzem a hasamban a huppanó érzést, amitől egyből kipattannak a szemeim. Az öv varázslatos módon rám került, aminek feltehetőleg semmi köze a mellettem ülő és rám mosolygó szőke srácnak. Áh, dehogy.

- Megérkeztünk – mondom ténymegállításként, hangomban mégis meghallom az izgatottság édes csengését, mint egy kislány, aki életében először kap vattacukrot. Luke is valami hasonlóra gondolhat, amikor rám néz, mivel mosolya még hatalmasabb lesz. Szinte beteríti egész arcát. Szépem libasorba, nem lökdösődve szállunk lett a repülőről, vagyis így képzeltem el. Ehelyett, nyolcan elém vágnak, ketten majdnem fellöknek és valaki még rám is tapos. Többször felmordulok, de ennél jobban nem adok hangot modortalan viselkedéséről. A téren hemzsegnek az emberek, ki-ki a nagy utazó táskáival szaladgál, hogy megszabadulhasson felesleges poggyászaitól. Mások csöndben ülnek a kényelmetlen székeken és halkan beszélgetnek, vagy épp újságot olvasnak. Különböző idegen nyelv beszédfoszlányok csapják meg a füleimet, alig pár perce tartózkodok Los Angeles-ben, máris megérzem a meleget, ami a fotocellás ajtó nyitódásakor bejön az amúgy légkondicionált helyiségbe. Lézengve látok csak meg embereket, akik különböző feliratú táblával hívják fel magukra a figyelmet. Azonnal kiszúrom a miénket, amin apu cégének neve és a Mr. Rosenberg felírat, ékeskedik.

- Ott! – mutatok rá és mind elindulunk abba az irányba. A csomagjaink már rég a mini buszban van, fölösleges őket keresni. Én és Isaac az évek alatt megszoktuk ezt, míg a többieknek tele volt csupa újdonsággal. A repülőtér és a nyaralónk nem épp a közel van egymáshoz, így vagy egy jó félórája ülünk a meleg autóban. Bármennyire is megy a légkondi majd megsülök, főleg, hogy Isaac hozzám préselődik, mert nem lát ki rendesen az ablakon. Kellett nekem az ablak mellé ülnöm! A srácokkal különböző lényegtelen dolgokról beszélünk.

- És mikor lesz a legközelebbi fellépés? – érdeklődök.

- A legfontosabb most, hogy találjunk egy dobost – vágja rá Calum.

- Legalábbis jó volna! – sóhajt fel Mike szomorkásan, mintha nem látna esélyt, hogy találnak egyet. Nem igazán tudtam, hogyan biztathatnám, hogy találni fognak, ne adja fel ilyen hamar.

- Miért nem kerestek YouTube-on embereket?- próbálkozik Lydia. Ez egy meglehetősen jó ötlet, amiért egyből helyeselni kezdtem. A többieknek is tetszett az ötlet, így megbeszéltük, hogy a nyaralás után együtt neki esünk a keresgélésnek.

A szobámat megosztom legjobb barátnőmmel, ahogy Isaac is Wessel. Nagyon édesek a srácok, így együtt és egyből kiharcolták, hogy kipakolás után lemenjünk a strandra. Apa egy amolyan „Te vállaltad, nem én” mosollyal reagált, a fáradt sóhajomra, amikor felvetették az ötletet.

A fürdőruhámra kaptam egy rövidnadrágot és a vállamra egy táskát, amiben a cuccaim voltak. A nappaliban a srácok – mind a kicsik, mind a nagyok – rám és barátnőmre vártak. Luke azonnal végigmér, amibe kicsit belepirulok. Lány vagyok, na! Odalépett és egy puszit nyomott a számra, majd a kezembe adja a dolgait, hogy rakjam el. Szétnyitom strandtáskám és mondom, hogy csak dobja bele. A többiek előre mentek, így volt egy kis időnk kettesben lenni.

- Nem igazán szeretném, hogy így kimenj. A végén azzal kell töltenem az időmet, hogy leütök mindenkit, aki csak kicsit is tovább mer téged nézni és akkor egy csomó értékes időt elvesztegetnék, amit csak.. veled tölthetnék – az utolsó szavakat már csak suttogta.. a számba. A reagálni már nem volt időm, mert ajka rátapad enyémre, aminek én nagyon örültem. Ősi ösztön vezérelve nyaka köré fonom a kezem és a hajába túrva húzom magamhoz még közelebb, ő pedig ugyanezt teszi a csípőmet átkarolva. Nyelve ostromának hamar megadom magam. Nyelvünk táncot lejt, amit soha nem hagytam volna abba, viszont levegőre is szükségem van, tüdőm már szinte perzsel, de nem akartam abba hagyni. Agyamba beállt a jótékony adásszünet, csak annyit sugárzott, hogy „Hmm” és „ Ezaz!”, meg hogy „Mééég”.

- Hé, ti nem jöttök? – jön vissza értünk Mikey. – Jó, mindent értek. Cseréljetek csak nyálat – úgy vigyorog, még a szeme alatt is ráncok keletkeznek. Az arcom a piros különböző árnyalatait élheti állt, és egyre sötétebb és durvább. Érzem. Persze, Luke ezt nem érezi olyan kínosnak, mint én, lazán átkarol és válaszol: De megyünk már.

Kézen fogva sétálunk a homokban, az első pár lépés után feladtam a próbálkozással, hogy ne kerüljön homok a papucsomba, de nem igazán sikerült jól manővereznem, így nagy sóhajtás kíséretében leveszem és beledobom a táskámba, majd mezítláb folytatom az utam. Kissé rossz ötlet volt, ugyanis a forró homok szinte perzseli a talpam, de közben finoman masszírozza. Mikey bozontos haja néha szemébe lóg, így fél percenként hajába túrt, hogy megigazítsa rakoncátlan tincseit. Erről eszembe jut, hogy az előbb az én ujjaim a barátom tökéletesen beállított szőke tincset ziláltam szét. Amiért kivételesen nem hisztizett, vagy nyavalygott. Szerintem ilyenkor neki is megszűnik a gondolkodó része, vagyis szeretném azt hinni, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ugyanis Ő ilyen hatással volt rám. S ez így lenne fair.

- Végre itt vagy Lotte – szalad hozzám öcsém és felnézz rám. – A többiek addig nem engedtek mélyebbre, azt hiszik, nem tudok úszni. Mond meg nekik, hogy nagyon is jól tudok úszni – durcás fejét vág, és hogy igazán haragszik Calékra mert nem engedték mélyebb részre.

- Isaac, nyugi. Majd velem jöhetsz mélyebbre, de ne hagyd magára West – láttam a srácon, hogy kicsit elborzad, ha olyan mélyre kell mennie, ahol már nem ér le a lába. – Majd versenyzünk, aztán meghívhatsz egy fagyira, mert nyertem – kacsintok rá nevetve és ledobom a cuccainkat Lydia táskája mellé. Leveszem a nadrágomat és barátnőm mellé szambázok. Nem kérdezi hol késlekedtünk, mivel teljesen tisztában van vele. – Köszi, hogy megvártatok. De induljunk a vízbe – keze után kapok, és a vízig vonszolom, vagyis futtatom. A víz először hideg arculcsapásként ér, majd egyre beljebb hozzászokok és már kellemesen fel is fekszem a vízre és hagyom, hogy sodródjak az áramlattal. A nap kellemesen melengeti a bőrömet, és hálát adtam, hogy eszembe jutott bekenni magam. Nem lettem volna szép látván vörösen és minden lépésnél nyafogtam volna, hogy „Jaj, de fáj! Nagyon fáj!”

 Megéreztem, ahogy valaki hozzám ér a víz alatt majd szépen lehúz a lábamnál fogva. Sikítottam, rúg-kapálóztam, de meg se hatotta, majd egyszerre bukunk a felszínre..Luke-al. Szemeim szikrákat szórnak, de nem bírom sokáig lenyelni mosolyomat, ami miatt elrontom dühös ábrázatomat. Közelebb lépek hozzá, incselkedve közel hajolok a szájához, már majdnem összeér, amikor egy jól irányzott mozdulattal lenyomom a víz alá. Pár másodpercig tudom tartani, majd hatalmas vízáradattal szabályosan kirobban a vízből ezzel lefröcskölve engem.

- 1:1 – közli velem, válaszként csak rákacsintok, hogy ne gondolja nem fog változni az állás, az én javamra természetesen. Megfordulok, hogy megnézhessem, a többiek mit csinálnak. Isaacnek és Wesley-nek sikerült kikönyörögnie, hogy a kétgitáros a nyakukba vegye, így ledönteni egymás a lábáról. Lydia egy felfújható matracon fekszik és élvezi a Nap jótékony hatásait. Luke mögém áll és átkarolja a csípőmet, állát pedig megtámasztja a fejemtetején.

- Az a srác ott egy óránál, egész végig téged bámul – azonnal odaképzelek a területre egy órát és pontosan abba nézek, amerre a mutató tartana egy óránál. A szemeim hatalmasra düllednek, és szétárad bennem a feszültség. Ezt Luke is megérezheti, mivel megkérdezte van e valami bajom.

- Ismerem őt – nyelek egyet és újra felé nézek.